Fluorid, rejtett veszély a fogkrémben és a vízben
Miért kerüljük el
Több tucat állatokat és embereket megfigyelt tanulmány igazolta, hogy a fluorid még kis mennyiségben is károsíthatja az agyat. Összekapcsolták továbbá a memóriavesztéssel, viselkedési problémákkal, csökkent intelligenciával, és magzatok agyi károsodásával.
Ezeknek a hatásoknak a kiterjedt jellege nem meglepő, különösen a Harvard Egyetem jelentésének fényében, amely megmagyarázza a fluorid agykárosító jellegét. Kiderült, hogy a fluorid a következőket okozza:
- Károsítja a hippokampuszt, ami az érzelemért és a memóriaért felelős agyi régiót.
- Elősegíti az agyi plakk kialakulását, ami az Alzheimer-kórhoz vezet.
- Károsítja a tobozmirigyet, amely befolyásolhatja az alvási szokásokat.
Miért mondják veszélytelennek
Mindezek után csak megjegyzem, fluoridra természetesen szüksége van a szervezetnek, de csak egészen kis mennyiségben és főleg nem mesterségesen előállított ipari formában, hanem a zöldségek, gyümölcsök útján, szerves vegyületek formájában. Ugyanoda jutunk mint a cukornál, arra is szükségünk van, de nem iparilag előállított minőségben.
Valamiért ezt nem akarják megérteni sokan, és csak azzal jönnek, hogy a szervezetnek szükséges a fluorid jelenléte, ezért kis mértékben ártalmatlan. Mindenre a maga természetes és nem izolált és mesterségesen feldúsított, vagy mesterségesen előállított formájában van szükség. Utóbbi esetben, a hatása egészen eltérő lehet, az így előállított anyagoknak.
Hogyan kerüljük el
Sokan állítják tehát, hogy rendkívül módon mérgező, mások nevetséges összeesküvés hívőknek titulálják az ezt állítókat. Lehet vitatkozni, hogy káros-e a fluorid hatása a szervezetre, illetve milyen mértékben, de a probléma gyökere nem itt lesz.
Egyrészt a fogak fluoridos védelmére semmi szükség nem lenne, egészséges étrend mellet. A finomított cukor és finomított szénhidrát fogyasztás 100 év alatt drámaian megnövekedett. Ezek fogyasztása nem csak a fogaknak ártanak, hanem számtalan egyéb módon is.
Másrészt a fluoridos fogkrém és vizek fogyasztása minimális odafigyeléssel, megkerülhető, és a továbbiakban már nem is kell azon gondolkodnunk, hogy milyen mértékben és mennyiségben káros a szervezetünknek. Ma már nem különlegesség a fluorid mentes fogkrém, az ásványvizek legtöbbjén pedig jelölik a fluorid tartalmat.
A fogaknak sem hiányzik
Fontos megérteni tehát, hogy a fogbetegségek kialakulása nem a fluorid hiányából fakad, hanem a cukrok, és a nem megfelelően hatékony fogápolás következményében. (Gondolok itt a fogmosás helyes technikájára és idejére).
Ezek után a fogproblémát, egy egy olyan anyaggal próbáljuk helyreállítani, ami egyes kutatók szerint már kis mértékben is hátrányosan hat ránk, de afelől vita sincs, hogy nagyobb mennyiségben kifejezetten káros.
TZS